6 évesen Lizával, a spániellel Kilenc Retrieveremmel Budapest külvárosi részén, egy szép erdő mellett élünk. Mióta megszülettem, mindig is voltak és lesznek is kutyáim. Édesanyámék angol cocker spánielt, nagyapám pedig lovakat tenyésztett hosszú éveken át, innen a kutyák és az állatok iránti feltétlen szeretetem. Első saját kutyámat, Maszatkát 10 évesen kaptam, ő egy törpe uszkár fiú volt. 12 év boldog együttlét után távozott az örök vadászmezőkre, a mai napig nagyon hiányzik.
Ő hiányát pótolandó kerestem egy számomra kedves fajtát. Gyönyörű, elegáns megjelenésük, végtelenül kedves természetük miatt a Golden Retrieverre esett a választásom, de ez a választás egy örök szerelemmé vált.
2000-ben hosszas keresgélés után a Hungária Retriever Klub elnökének segítségével egy nagyon kedves tenyésztőtől, Salgótarjánból Kun Zsuzsától megvettem első goldimat, Kevint (HJCH Palócgyöngye Chewin).
Első saját kutyám, Maszatka, az uszkárSzépen fejlődő, rosszcsont kiskutyámmal elkezdtem kutyaiskolába járni, majd részt vettem életünk első kiállításán is. A sikerélményen felbuzdulva egyre jobban bekerültem a kutyás életbe, kiállítást kiállítás követett, és hamarosan már azon kaptam magam, hogy keresem azt a tenyészetet, ahol újabb társakra találhatnék.
Szüleim, nővérem és barátom, Zoli állandó támogatása mellett megfontoltan választottam ki újabb kutyáimat: 2001-ben Hugit (HJCH Kalocsaházi Bombázó), 2002-ben Émikét (HJCH Mocsa Szépe Fatima), majd 2003-ban Katust (HJCH Kalocsaházi Jeles). 2004-ben Hugi és Kevin párosításából tartottam meg kennelem első két saját tenyésztésű goldenét, Babyt (HJCH Shining Gold Glory of the Sun), majd Mandarint (Shining Gold Indiana Summer). Mindannyian beváltották a hozzájuk fűzött reményeimet: kedves, ragaszkodó társ vált belőlük. Küllemük is kimagaslóan jó, ezt a kiállításokon elért számos győzelem is igazolja.
Első két goldim, Hugi és Kevin 2007 ben egy teljesen idegen vérvonalú holland kannal, Nice 'n Easy of the Morning Valley-vel fedeztettem be munkában és küllemben egyaránt kiváló saját tenyésztésű szuka kutyámat, Mandarint, és ebből a nászból született kicsik közül tartottam meg újabb reménységemet, Mézikét (HJCH Shining Gold Wonder Wanda), aki szintén minden téren remekül megállja a helyét és beigazolta hozzá fűzött várakozásainkat.
2007 őszén Kevin váratlan halála rendkívül megrázta családunkat, barátainkat, kutyusainkat, óriási űrt hagyott maga után...
2008-ban elérkezettnek láttuk az időt, hogy az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva újabb vérvonallal bővítsük kennelünket. Hosszas keresgélés után Franciaországban egy hozzánk hasonló szellemben kutyázó maximalista, szinte csak a kutyáinak élő tenyésztőtől hoztuk be új kanunkat, Öcsikét (Feelgood Lazaryzou Della Scalla Shining Gold).
Öcsivel és Émivel hazafelé, SvájcbanAzt reméltük, Öcsi a szüleitől örökölt kiváló tulajdonságaival, gyönyörű igazi arany színével, kedves, vidám természetével tovább öregbíti majd a kennelünkben született goldenek jó hírnevét, de sajnos a természet közbeszólt... Öcsi 11 hetes korában hirtelen rosszullétet követő 24 órás küzdelem után átment a Szivárványhídon... Öcsike távozása rendkívül megviselt mindannyiunkat, de tudjuk, hogy tovább kell járnunk a magunk számára kijelölt utat.
Öcsi importálásával egyidőben jártunk Belgiumban Émi kutyánkat pároztattuk a méltán világhírű CH Xanthos Gryffindor-ral. Ebből a párosításból tartottuk meg új kanunkat, Happy-t (Shining Gold Happy Casanova), aki már első kiállításai során HFGY címmel örvendeztetett meg minket.
2009 januárjában visszatértünk Belgiumba Hyper-ért (Fine Art Rudgieri Hyperion), CH Xanthos Gryffindor és CH Fine Art Rudgieri Hyper és Happy a réten Estrella "Terry" párosításából származó elsőválasztású
kankutyusunkért, aki a legkiválóbb angol vérvonalakat egyesíti magában. Hyper sikeresen megkezdte kiállítási karrierét.
2009 tavaszán egy újabb belga fedeztetésből megszületett a Shining Gold golden retrieverek negyedik generációja (februárban Mézit pároztattuk be CH Amigoh-val) és úgy tűnik, ez az az "álomalom", amit már régóta vártunk...
a számunkra minden téren tökéletes kiskutyák közül több hetes töprengés után végül úgy döntöttünk, hogy két kislányt is megtartunk: Mantrát (Shining Gold Midnight Princess) és Hennát (Shining Gold Midnight Kiss) - reméljük a jövő igazolja majd, hogy döntésünk helyes volt :)
Több, kennelemből kikerült kutyám bizonyitja, hogy a sokévnyi fáradságos tenyésztői munka, odafigyelés, kötöttség meghozza gyömölcsét.
Mantra és Henna első közös apportja :)A sok szép munkaeredmény (képességvizsga, VAV, MV, versenyek, vadászatok) és kiállitási győzelem (HPJ, HJCH, CAC, HFGY, Best In Show, stb...) a legnagyobb öröm számomra, és bizonyiték arra, hogy a kutyáim megállják helyüket akár a munka, akár a szépség területén is. De természetesen az igazi boldogság az, ha olyan családba kerülnek a kiskutyáim, ahol a sok szeretetet amit adnak, azt vissza is kapják. Több kikerült kutyusunk autista, sérült gyermekeket segítő terápiás kutya lett, ami szintén nagy örömmel tölt el minket.
Számos különböző országba került ki kutyusunk,többek között a Dominikai Köztársaságba, Ibizára, Németországba, Ausztriába, Görögországba, az Egyesült Államokba és Kanadába is.
Büszkék vagyunk rá, hogy azok a külföldre került kutyáink a kinti kiállításokon is remekül helytállnak, illetve az ottani egészségi szűréseken is tökéletesen megfelelnek!
A Shining Gold golden retrieverek
4 generációja:
Hugi, Mandarin, Mézi, Mantra és Henna
Szeretem és fontosnak tartom, hogy a kennelemből kikerült kutyusaimmal és a gazdikkal tartsam a kapcsolatot, sokan járnak hozzám vissza, évente több kenneltalálkozót szervezek ahol viszontláthatom a tőlünk származó kutyusokat és ha igény van rá, különböző programokkal emeljük a rendezvény színvonalát, egyben a gazdik és kutyusaik tudásszintjét akár profi kiképzők bevonásával is :-)
Az évek alatt elvégeztem egy számomra igen tanulságos, hasznos kinológiai tanfolyamot az Állatorvostudományi Egyetemen igen neves állatorvosok, kinológusok, etológusok előadásában.
Több tenyésztői konferencián vettem részt és a mai napig, ha tehetem, ezekre az előadásokra szívesen elmegyek. Elvégeztem egy kutyakozmetikusi tanfolyamot is.
Mézi a belga tengerparton Büszke vagyok rá,hogy kutyás könyvekben is szerepelnek kutyusaim, ezen kívül felkért egy svájci állateledelgyártó cég magyarországi képviselete, hogy szerepeljünk a weblapjukon.
Számomra a legfontosabb a kutyáim egészsége, nyugodt természete, kiegyensúlyozott idegrendszere, és azt már grátisznak tekintem,
hogy küllemük is kimagasló.
Szerencsémre én megtehetem, hogy igazi családtagként tartom őket, sokat kirándulunk, úszunk, én másképp nem is vállalnám a kutyatartást.
Szabad bejárásuk van a lakásba (sőt!), teljesen kennelmentes életet élnek. Az őszi-téli idényben amikor csak lehetőségünk nyílik rá vadászatokon is résztveszünk, kutyáim legnagyobb örömére.
Csak olyannak ajánlom ezt a fajtát, aki eleget tud foglalkozni vele, hogy egy Goldenhez méltó, boldog életet élhessen.
További képek goldeneinkről a Kutyáink és a Galéria oldalon!
Shining Gold kenneltalálkozó |